• TM Janeda Kft.

Debreceni vásárcsarnok

A debreceni vásárcsarnok három épületből álló, igazi piaci jellegű, a Finta és Társai Építész Stúdió Kft. városépítészeti koncepciója alapján 2008-ban megvalósult beruházás, melynek tartószerkezeti tervezését cégünk készítette. Az épület két tömegből és a tömegeket elválasztó, felülvilágított „Bevásár- lóutca-kanyon”-ból áll. A Csapó utcai és a Hunyadi utcai homlokzatot a Bevásárlóutca hatalmas előtetővel fedett főbejáratai uralják. Az előtetők nyilvánvaló használati funkciója mellett fontos építészeti szereppel is bírnak: dominánsan jelenítik meg a környező alacsonyabb beépítések (10-12 m) párkányvonalát, átvezetést képeznek az épületet jellemző nagyobb épületmagasságok (20-34 m) és az alacsonyabb  környező beépítések között. Az épület többfunkciós, vagyis a kereskedelmi funkciók mellett kulturális és vendéglátó, szórakoztató funkciók is helyet kaptak az együttesben, egyedülállóan gazdag és sokrétegű városi életnek adva helyet.

1/3